Folyamatban
Menüpontok
Lacziné Csillag Dóra
Lacziné Csillag Dóra
Szabadbattyán

Először több, mint 10 éve, még főiskolásként csatlakoztam a Foreverhez, mert már akkor megéreztem, hogy ez egy különleges lehetőség lehet az életem kiteljesedéséhez! 

Akkor, a körülményeim más irányba terelték az életem, de a termékek iránti szeretetem ezidő alatt is megmaradt. 

2017. nyarán, 2. gyermekem születése után egy évvel, szponzorom, Móricz Edit bíztatására újra belevágtam az üzletépítésbe, már sokkal elszántabban, tele tervekkel, célokkal!

Eredeti szakmám szerint környezetmérnök vagyok, 2009. óta ezen a területen dolgozom a civil életemben, jelenleg is. 

Azért döntöttem úgy, hogy felépítem a Foreverben a network üzletemet, mert egyrészt fontosnak tartom a több lábon állást, másrészt nagyon megtetszett, hogy a network szakmában tanulás közben már lehet pénzt keresni, egyszerűen követhető rendszer van a háttérben, online, egy laptop és egy okostelefon birtokában gyakorlatilag nemzetközi üzletem lehet, ahol igazi értékek szerint, egymást szeretve és tisztelve élnek az emberek! 

Ez egy igazi, tiszta, egyszerű lehetőség mindazoknak, akik nyitottak a változásra az életükben, akik mernek cselekedni, akikben van akarat, és az életüket igazán meg akarják élni! Célom, hogy segítsek a hozzám kapcsolódóknak egy jobb élet megteremtésében a Forever üzleti lehetősége által! 

Itt a személyiségfejlődés is egyenes következmény! Ezt minden nap érzem magamon, és mindenkinek szívből ajánlom ezt a tapasztalatot is! 

 
 

Weboldalunk Sütiket (Cookies) használ a magasabb felhasználó élmény miatt. Az oldalra való belépéssel hozzájárulsz, hogy Sütik (Cookies) legyenek elhelyezve a gépeden.
Bezárom