Folyamatban
Menüpontok
Sikersztorik
Bachné Faják Valéria Edina
Bachné Faják Valéria Edina
Székesfehérvár
Bachné Faják Valéria Edina
Videó lejátszása
2015-ben döntöttem úgy, hogy csatlakozom a világ legszebb üzletéhez, és vállalkozóvá válok. Előtte 30 évig a közigazgatásban dolgoztam. Több éves vezetői tapasztalatomra és tudásomra azonban egyik pillanatról a másikra nem tartott igényt a kormányhivatal vezetősége, és döntéskényszer elé állított az élet. Itt is szeretném kifejezni hálámat és köszönetemet az akkori vezetőknek, akik úgy döntöttek, hogy a közigazgatás már nem az én utam. Ebben az időben tudatosult bennem, hogy minden vég valami újnak a kezdete. Igazság szerint már ezt megelőzően gondolkodtam azon, hogy váltanom kellene, valami új felé nyitni, megtanulni még valami újat. Akkoriban úgy éreztem, hogy az alkalmazotti megfelelési kényszer teljesen felőrölt, nagy volt a fluktuáció, új- és új embereknek kellett megtanítanom a szakmát, miközben a fizetésem nemhogy nem nőtt, de még csökkent is. Eredeti végzettségem igazgatás szervező. Ez a diploma nagyon behatárolta a mozgásteremet, lényegében csak az államigazgatásban tudtam érvényesíteni.  Ekkor jött az életembe a Forever lehetősége. Óriási szerencsém volt, és jelentősen megkönnyítette a döntésemet az, hogy Móricz Edit, aki megmutatta ezt az üzletet nekem, már több éve sikeres üzletasszony volt ebben a vállalkozásban, pedig korábban hozzám hasonlóan ő is több évtizedes alkalmazotti és vezető köztisztviselői pályafutást cserélt le erre a lehetőségre. Példaként állt előttem, hiteles volt számomra, ezért 2015 májusában elkezdtem megtanulni ezt az üzletet, a vállalkozói létet, a Forever életérzést, rendezvényről-rendezvényre jártam, ahol mindig tanultam, töltődtem, miközben szép lassan átalakult a gondolkodásom, más lett a világról alkotott képem, a pénzhez való viszonyulásom. Megtanultam egy új szakmát, miközben egy csodálatos személyiségfejlődésen mentem keresztül, olyan új dolgokat ismertem meg, amikről korábban még nem is hallottam, egyszerűen kinyílt előttem a világ. Egy olyan csapat része lettem, ahol az egymás segítése, a szeretet, a nyertes-nyertes pozíció dominál. 4 év alatt értem meg az igazgatói posztra. Ennyi időre volt szükségem arra, hogy egy stabil csapatot építsek fel, akikkel együtt még nagyon sok szép élmény vár ránk. Ez alatt az időszak alatt, amíg az üzletemet erre a szintre építettem, mindvégig stabilitást és biztonságot nyújtott számomra a Forever, tudtam, hogy bármi is történik, bárhogy is alakul az életem, mindig van egy mentor, egy biztos üzlet, egy anyacég a háttérben, ahonnan kellő támogatást kapok. Mára a Forever cég jóvoltából 5 alkalommal jutottam el a horvátországi Porecbe, voltam Dubaiban és Stockholmban világtalálkozón és még ki tudja mennyi utazás, és élmény vár rám. És mit kaptam még itt? Szeretettel átszőtt baráti kapcsolatokat, összetartó csapatot, és a legfontosabb dolgot a világon, az egészséget. Mi a célom? Boldog emberek között egészségesen és szabadon élni, és minél több embernek megtanítani ugyanezt. 
Weboldalunk Sütiket (Cookies) használ a magasabb felhasználó élmény miatt. Az oldalra való belépéssel hozzájárulsz, hogy Sütik (Cookies) legyenek elhelyezve a gépeden.
Bezárom